Rólunk

Tar Zoltán, lelkipásztor

1985-ben születtem. Óbudán nőttem föl, a helyi református gyülekezethez tartoztam. Konfirmációm után egy ifjúsági héten szólított meg Isten a gazdag ifjú történetén keresztül (Márk evangéliuma 10, 17-22.), ekkor váltam Jézus Krisztus követőjévé. Gimnáziumi éveimet a Szentendrei Református Gimnáziumban töltöttem. Ezt követően a budapesti teológiát végeztem el (KRE-HTK). Lelkészi szolgálatom első 8 évében Budapesten és Gödöllőn segéd- illetve beosztott lelkészként dolgoztam. Munkám fókuszában a tizenévesek voltak. Sok-sok tábor, missziós program, és csoportbeszélgetés jellemezte ekkor szolgálatomat. 2017-ben kezdtem a SOTE-n a lelkigondozói szak hallgatását, ahol 2 éven át gyakorlatias módon ismerhettem meg a keresztény kísérés módszereit, növekedhettem az önismeretben és az együttérzés kialakításában.

2017-től Érd-parkvárosban vagyok vezető lelkész, 2023 tavaszától látom el Tárnokon is a lelkipásztori feladatokat.

Feleségem Tar-Csőke Ildikó, négy gyermekünk van: Bendegúz, Bíbor, Bolda és Botond.