Szeretettel várunk titeket az első, tárnoki „Remény és útkészítés” című evangelizációs sorozatra, amelyen Oszlács Endre – szentendrei beosztott lelkész – fog igét hirdetni.
Advent a készülődés, az útkészítés ideje, melynek második vasárnapja a remény vasárnapja. Szeretettel hívunk Benneteket, három estén keresztül kövessük együtt Isten népe reménységének útját. Ebben vezetőink lesznek Mózes, Ézsaiás és Keresztelő János.
Az evangelizáción az érdi Élő Csermely előadását is meghallgatjuk, az alkalom végén pedig egy kis szeretetvendégségre várunk mindenkit (süteményt szívesen fogadunk 🙂 ).
Az alkalmon fénykép és hangfelvétel is fog készülni.